45. fejezet: Vége

"-Csak két és fél hét. Gyorsan eltelik!- boxolt a vállamba a mellém sétáló Hope.
-Remélem is...- mosolyogtam magam elé meredve, de igazából szerelmem alakját képzeltem oda. Hyung még valamit mondott, de már nem nagyon figyeltem rá."

*6 év múlva*

Hae szemszögéből:

-Anya! Anya!- futott vissza az apró kislány a házhoz a vadvirágok által tarkított mezőről amit beragyogott a naplemente. A barnahajú csöppség nem rég tölthette az ötöt.-Nézd! Szedtem virágot.- nyomta a kezembe a főként pipacsokból álló csokrot.
-Gyönyörű!- vizsgáltam mosolyogva a kezmben szorongatott illatos növényeket.-Adjuk oda apának!- álltam fel ülőhelyemről.
-Rendben!- indult el a körülbelül akkora fűben mint amekkora őmaga. Bazsalyogva követtem apró lépéseket téve.

-Anya, siess már!- sürgetett már jó pár méterrel előttem ugrándozva.
-Megyek.- vigyorogtam mire lépteimet megszaporítottam. Nem is sokára odaértünk az erdő széléhez ahol árnyékba érve hajtottuk le mindketten a fejünket. A mosoly lefagyott az arcunkról és csak néma csöndben álltunk percekig.-Add oda neki te!- nyomtam a kezébe a virágokat mit erősen megszorítva térdelt le a földre a harmatos kődarab elé.
-Nyugodj békében apu!- helyezte el a csokrot a sírra.-Biztos kedves ember lehettél. Kár, hogy nem találkoztunk...- motyogta a kezét végighúzva a nevén és az évszámokon. "Jeon JeongGuk 1997-2015". Óvatosan felállt és a szoknyácskáját leporolva kapaszkodott bele a lábamba. A kezemet végig simítva a hátán küszködtem a könnyeimmel. Persze ő nem is ismerte mivel a születése előtt halt meg. És szinte el sem búcsúzhattam tőle... Próbáltam visszatartani a sírást, mert nem akartam előtte sírni és szerencsémre elengedte a lábam és futni kezdett vissza a ház fele.-Taehyung bácsi!- szaladt a felénk sétáló férfi felé aki valószínűleg most ért haza a munkából.
-Szia törpe!- kapta fel.-Jól telt a mai nap?- kérdezte gügyögve.
-Igen egésznap kint voltunk.- mesélte nagy átéléssel. Akaratlanul, akarottan is mosolyt csalt az arcomra ez a látvány és néztem ahogy a lányom és a leendő apukája mennyire jól kijönnek egymással.
-Menj be a házba játszani!- kiáltottam somolygva utánuk mire Tae lerakta és máris futott vissza. A vőlegényem megindult felém majd egy csókkal köszöntött.
-Gondoltam, hogy itt lesztek!- vigyorgott rám átkarolva a derekam.
-Tudod, hogy mindennap kijövök hozzá.- vetettem a hátam mögött lévő sírra a tekintetem.
-Biztos rossz lehetett neked mikor megtudtad, hogy elment...- súlytotta le a fejét.
-Csak az fáj a legjobban, hogy pont Amerikában... A világ másik felén távol tőlem és szinte el sem búcsúzhattam. Még szerencse, hogy úgy döntöttem, hogy kimegyek a reptérre.- szöktek ki a sós könnyek a szememből.
-Hidd el, végig nézni se volt a legjobb ahogy SunHee a kocsi elé lökte...- húzta oldalra a szája szélét.
-Chh, remélem a börtönben fog megrohadni az a ribanc!
-Az egész világot megbotránkoztatta a halála... De örülök, hogy úgy döntöttél, hogy nem veted el az egyetlen gyermekét.- villantotta rám fehér fogait.
-Igen...- nevettem már én is.-Emlékszem mikor megfogant.
-Azelőtt nyitottam be hozzátok igaz?- pukkadt ki már szinte a röhögéstől.
-Aha.- fagyott le a mosoly az arcomról. Az volt az utolsó együttlétünk Jungkookkal. Tae szerintem látta, hogy ez a téma kicsit rosszul érintett szóval hagyta a múltat és a jelennel, jövővel kezdett foglakozni. Kezeit lassan a már szépen gömbölyödő hasamra csúsztatta.
-Meg lesz még az esküvő előtt?- fürkészte szemeivel az általa simogatott helyet.
-Nem tudom...- kuncogtam.
-Gondolkoztál már neveken?- emelte fel tekintetét a szemem magasságába. Somolyogva bámult gyönyörű fekete íriszeivel.
-Ha kislány SooNi... Ha fiú... JeongGuk.- gondolkoztam hangosan.
-Remélem kisfiú lesz!- vigyorgott.
-Én is...- mosolyogtam.-De csak az a lényeg, hogy egészséges kisbabánk legyen!
-Igen!- hajolt közel, hogy birtokba vehesse az ajkaimat. Mintha megint tizennyolc lettem volna. Olyan fiatalos és szenvedélyes volt a csók. Vadul szorított magához, mint egy tinédzser miközbe az utolsó napsugarak még beragyogták arcunkat majd elaludtak, mint egy gyertya lángja. Egész eddigi életem során azon gondolkoztam, hogy szerethetek két fiút egszerre és most választ kaptam a kérdésemre...