-Ne haragudj Hae...-szólt nevetve az ajtón belépő illető."
-Kopoghatnál Jimin!- szóltam rá kicsit erélyesen és gyorsan becsukta az ajtóm. A kis rányitós perverz! A történtek után gyorsan letusoltam, de nem mertem kilépni hátha megint valaki benyit. Egy kis idő után felbátorodtam, kiugrottam és a törölközőm magam köré csavartam.-Huu...- nyugodtam meg. Szerencsére senki se nyitott be.
V szemszögéből:
Már jó ideje elment Hae zuhanyozni. Remélem nem esett el bent vagy valami mert fél órája hallottam egy sikítás félét... Na mindegy addig én is átöltözök. Pár perc után meg is érkezett Hae. Ohh hála az istennek! Mikor belépett én éppen elterülve feküdtem az ágyon és telefonoztam.-Ugye azért nekem is jut hely?- mosolygott rám.
-Gyere!- csúsztam kicsit odébb mosolyt villantva rá. Lerakva a táskáját oda feküdt mellém, fejét a vállamra rakta, hogy tudja nézni azt amit telefonomon csinálok. Épp játszottam. Még sokáig nyomkodtam a készüléket és mindig mikor meghalltam Hae röhögve felkiálltott, hogy "De béna vagy!". Ez az este is jól telt. Mire észbe kaptünk már két óra volt...
-Ohh, takarodó!- kiabáltam majd a telómat lerakva lekapcsoltam a villanyt és mindketten bebújtunk a takaró alá. Feléfordulva probáltam elaludni. Pár perc után kezét a mellkasomra téve húzódott közelebb és teljesen hozzám simult. Kezét a hasamra csúsztatta és fejét helyezte a karja eredeti helyére. Élveztem, de ugyanakkor zavarba is voltam. Nem akartam magamtól eltolni mert jól esett és mit tehettem volna énis átkaroltam őt. Nagynehezen elaludtunk. Mikor reggel felkeltem még mindig aludt amellettem fekvő angyal. Nem akartam felébreszteni, ezért óvatosan megpróbáltam kibújni alóla ami sikerült is. Fáradtan kikászálódtam a konyhába. Nagy meglepetésemre nem volt ott Jin, hogy csinálja a reggelit. Mennyi lehet az idő?? 10 óra?? Hát akkor hol lehetnek a srácok?? Mindegy... Kerestem a hűtőben valami maradékot majd azt gyorsan be is faltam. Visszamentem a nappaliba és hirtelen az öt srác már felöltözve ott tárult előttem.
-V bemegyünk a kórházba nem jössz?- kérdezte a leader, de mielőtt szólhattam volna valaki közbe vágott.
-Mért mentek a kórházba??- csodálkozott a szobám ajtajában álló személy aki előtt akartam eltitkolni ezt az egészet.
-Csak Jungkookhoz.- felelte a jobb oldalamon álló J-hope. De Hope! Mért nem bírod befogni soha a szád??
-Mi történt??- suttogta kicsit megszeppenve Hae.
-Ja, hogy ezt te nem mondtad neki V??- röhögték el magukat egyszerre.
-Mit??- emelte fel a hangját az ijedt lány. Jaj, de kis cuki, hogy így aggódik Kookért!
-Tegnapelőtt miután elmentél Jungkook összeesett az utcán...- habogtam szememmel a földet vizsgálva.-De már jól van!
-Ugye semmi köze a kiakadásomhoz?- nézett rám már szinte sírt szegény.
-Nem csakis az én hibám...-erre már nekem is majdnem kifolytak a könnyeim.
-Na akkor jössz?- kérdezte újra pár perc után idegesen Rap Mon.
-Nem akarom egyedül itt hagyni Haet!- szegeztem rá tekintetem. Persze szívesen meglátogatnám Kookot, de mégse hagyhatom itt Haet.
-Én már úgy is indultam!-vágta rá gyorsan mire végig néztem rajta és tényleg! Már fel volt öltözve és a táskájával a kezében már készenállt.-De ha már mentek a kórházba haza tudtok dobni??
-Persze!- kiálltott fel Jimin.-Gyorsan öltözz Tae!- én egy szót sem szólva elindultam a szobám felé és felkaptam magamra pár göncöt és már indulhattunk is a kórházba. Előtte kiraktuk Haet majd meg is érkeztünk. Kook már teljesen jól van jó látni, hogy újra mosolyog.
Hae szemszögéből:
Miután ledobtak a srácok leültem a lépcsőre, mert pár perc múlva jött is értem a kocsi, hogy elvigyen egy divatbemutatóra. Lassan ment le, de mindvégig csak Jungkookra tudtam gondolni... Úgy érzem nekem tényleg van közöm az ájulásához, ezért úgy döntöttem, hogy a bemutató után fogok egy taxit és tőle kérdezem meg. Így is lett. A kórház elé érve gyorsan besiettem, a portán megkérdeztem, hol fekszik Kook és szinte rohanva mentem fel a hozzá. Az ajtó előtt megállva vettem egy nagy levegőt majd berontottam hozzá.-Hae?- lepődött meg az ágyban fekvő fiú.
-Nyugi nem zavarlak sokat csak egy kérdésre akarom tudni a választ!- hadartam, de az arca rák vörös lett.
-És mi lenne az?- húzta fel az egyik szemöldökét.
-Ugye nekem semmi közöm sincs az ájulásodhoz?- tettem fel félve a kérdésem, mert féltem, hogy mégis van közöm hozzá...
-Ohh...- hangolódott le.-Hát az orvosok szerint ezért estem össze mert már azelőtt jó pár napja éheztettem magam és gondolom leesett a vércukrom, de nagyon.- dadogta.
-És mért éheztetted magad??- kérdeztem már-már röhögve.
-Mert nem bírtam elviselni a hiányod!- mondta határozattan és nézett mélyen a szemembe.
-Megbántad a szakítást??- suttogtam szinte már sírva.
-Meg...- na erre a mondatra ideges lettem. Nem tudom mért! Talán azért mert még mindig nem tudom mi a szakítás oka...
-Akkor megmondanád mért a búbánatos francért szakítottál?? HA ANNYIRA "SZERETSZ", HOGY NEM BÍRSZ ENNI AKKOR MÉRT DOBTÁL KI CSAK ÚGY??-ordibáltam mikor az egyik ápolónő bejött.
-Kérem kisasszony ne kiabáljon a betegekkel!
-Bocsánat azt hittem diliházban vagyok ilyen beteg láttán- mondtam flegmán és szúrós szemeket vetettem Kookra aki csak megbánóan vizsgálta a kezében lévő poharat. A nővér megfogta a csuklómat, hogy kirángasson. Kinyitotta az ajtót de én még utoljára visszanéztem Jungkookra.
-Soha többé nem akarlak látni te szemét!-szóltam érzéstelen hangon, de mikor kiléptem a kórteremből Taehyung mérges szempárjával találtam magamat szemben.
-Hae te mit csinálsz??- kérdezte kicsit erélyesen.
-Beszélgettem vele...
-És mégis miért???
-Mért nem beszélhetek az expasimmal?? És mégis te miért hazudtál nekem, hogy semmi közöm az összeeséséhez??
-Nem akartam, hogy bűntudatod legyen miatta...-nyugodott le kicsit a hangja.-De én most bemegyek Kookért mert hazaengedik és remélem itt leülsz és megvársz, hogy otthon megbeszélhessük ezt!- mutatott egy székre és be is ment. Nem tudom, hogy megakarom-e beszélni a dolgokat... Meg nem akarom mégegyszer látni azt a görényt. Még átgondolom, hogy maradjak-e!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése