Hae szemszögéből:
Mint tegnap ma is az esőcseppek muzsikájára ébredtem. Sokáig tartott míg eljött az igazi ősz... Mint egy agyhalott másztam ki az ágyból, mert ma korán lesz a fotózásom. Lent már várt a reggelim, amit gyorsan be is faltam, de dülledt szemeimmel alig láttam mit ettem... Rutinosan rohantam vissza a szobámba és pár göncöt magamra kapva lazán összekötöttem a hajam majd indultam lefele. Na de ekkor megtört az átlagos nap... A kocsi még sehol se volt! Egyáltalán mennyi az idő? Fél nyolc?? Még negyed órát itt kell várnom... Leültem a lépcsőre és bámultam ahogy az apró cseppek durván zuhannak a sárga, lehullt falevelekre. Gyönyörű látvány volt, imádom az őszt! Akármennyire szemeimet a nedves avar kápráztatta az agyam Jungkookon kattogott... Ha állítólag már Busanban szakítani akart volna akkor mért nem tépte szét a képet? Ez még mindig nem állt össze bennem... Most akkor hazudott? És ha igen akkor miben? Mi ez az egész? És tegnap SunHeetől jött? Mert elég sokáig tartott míg ideért. Hangos gondolataimat egy kocsi zaja zavarta meg ami szerencsére már értem jött. Bepattanva a sofőr elnézést kért a "késésért", de én csak intettem jelezve, hogy semmi gond. Az autóban a hideg, vizes ajtónak támasztottam a fejem és szemeimmel a lassan lefolydogáló esőcseppeket pásztáztam. A mai helyszín elégé messze volt szóval sokat tudtam gondolkozni, de semmire se jutottam. Talán csak még jobban összezavarodtam... Valami város széli, luxus hotelnek kellett reklám fotókat készíteni. Ahhoz képest nem volt valami jó hely... A lakásom jobban néz ki! Egy szobát kaptam, hogy átöltözhessek. Na ott már volt valami "luxus". Át sem nézve kapkodtam magamra a ruhákat. Futottam le a fotóshoz, hogy hamar végezhessünk, de nem találtam sehol senkit... Kerestem az előző nőt aki bekísért a szobába, de ő is mintha felszívódott volna. Hahóó sehol senki? Már az egész kócerályt végig totyogtam a magassarkúmban és mintha ez egy elhagyatott kísértetház lenne...-Segíthetek kisasszony?- szólal meg egy ismerős férfi hang a hátam mögül. Lassan fordultam meg, de mikor az egész alakja elém tárult ledermedtem. Mit keres itt? Ő is hasonlóan viselkedett mint én és pár percig csak bámultuk egymást.
-Annyira sajnálom!- ugrottam a nyakába és szabadon eleresztettem a könnyeimet, mert a sminkem még nem csinálták meg.-Durva voltam...
-Nem kellett volna visszaélnem a jó indulatoddal.- tolt el magától a bátyjám és mosolyogva törölgette a könnyeim.
-Visszaköltözöl hozzám?- meresztettem rá egy sajnálkozó kiskutya tekintet.
-Hát, tudod Hae...- ült le az egyik közeli székre.-A barátnőmnél lakom...- nézett fel rám. Mi? Barátnője van? Oh, végre!
-Áh!- sikítottam egy nagyot.-BARÁTNŐ? Uh, mikor, ki, mi vagy hol?- nyaggattam a kérdéseimmel. Elmosolyodott. Akkor biztos gyönyörű!
-Hát pár hete jöttünk össze...
-És máris együtt vagytok? De izgi!- játszottam a kíváncsi kislányt.
-Igen... És ő a főnököm...- húzta el a szája szélét. A főnöke? Ajjaj...
-Te, itt dolgozol?- nyeltem egy nagyot.
-Aha...
-Akkor megtudnád mondani hol lesz a fotózásom, mert már egy fél órája bóklászom össze-vissza.- csóváltam a fejem.
-Persze!- vigyorgott újra és megfogva a karom húzott maga után. Hát eléggé eltévedtem mivel jó pár perc alatt értünk oda. Már ott volt a fotós és az összes cuccos. A sminkes már idegesen várt, hogy elkezdhetja a mázolásomat és a hajam megcsinálását. Gyorsan végzett, hogy elkezdhessük. Órákig csináltuk a képeket már azt hittem sose lesz vége... Átöltözés után megkerestem Shout, mert még nem fejeztük be! Nehogy azt higyje, hogy ilyen könnyen megszabadulhat tőlem... Hamar meg is találtam a recepción.
-Na és mesélj a barátnődről!- támaszkodtam a pultra.
-Hát gyönyörű...- húzta mosolyra a száját.
-Azt gondoltam. És hány éves?- faggadtam tovább.
-32...- motyogta.
-Nyolc évvel idősebb nálad?- húztam fel az egyik szemöldököm.
-Igen.- már szinte suttogta.
-Hátha boldogok vagytok!- ütöttem bele a vállába vigyorogva. Mondjuk ha nem is Shou lenne elhinném... Érzem, hogy hátsószándéka van... Még sokáig dumáltunk. Én mindent elmeséltem neki Jungkookról és nem túlságosan örült neki. Főleg a tegnapi események nem tetszettek neki. Hát nekem se mit ne mondjak...
-Hae, Hae!- kiáltotta végig az egész szállodát egy mély hang. Gyorsan a felém futó Taehyungra kaptam a tekintetem és felpattanva állítottam meg a szép sprintet lenyomó barátom. Két másodpercre lehajtva a fejét lihegett, hogy szóhoz tudjon jutni. Én csak kérdően bámultam rá várva, hogy kibökje a mondanivalóját.-Jungkook eltűnt!- nézett fel rám végre. Szemeim kikerekedtek és az egész testem lefagyott. Hogy mi?? Ugye nincs köze ehhez a tegnapnak? Könnyeim is előkerültek, de csak bámultam Taehyung aggódó, fekete szemeibe, kérdezve tőle, hogy most mi legyen.
-Kerestétek mindenhol?- szólaltam meg hosszas csend után.
-Hát a srácok még keresik, de nagyjából igen...- vetette tekintetét oldalra. Fájdalmamban a karjaiba estem és csak sírtam.
-Rám haragszik! Tudom, hogy miattam tűnt el!- ostoroztam magam mire ő csak jobban szorított magához.
-Mi történt tegnap?- tolt el magától majd mélyen a szemembe nézett.
-Hát azt mondta, hogy SunHeevel már régóta szakítani akart szóval még jobban összezavart ezzel és megkértem, hogy menjen el, hogy had gondolkozhassak.- súlytottam le a tekintetem. Visszanéztem Shou felé, de már rég nem volt ott, de mikor ment el?
-Akkor, hogy lenne már a te hibád?- fogta meg az állam óvatosan, hogy felemelhesse a fejem.-Ne aggódj meg találjuk!
-És ha nem?- bújtam oda hozzá ismét.
-Bízz bennem!- karolt át az egyik kezével a nyakam körül a másikkal meg a hátamat simogatta. Percekig csak ölelkeztünk. A pólója már tiszta könny és smink lehetett a szemem által áztatott helyen. D nem érdekelte se őt se engem. Csak szorított erőt adva nekem. Tae sosem titkolózott előttem... Sokkal jobban bánik velem és lehet jobban is szeret engem mint Jungkook?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése